A kíiró országos, nyilvános, titkos építészeti és épületenergetikai komplex hallgatói tervpályázatot hirdet Magyarország valamennyi felsőfokú építészképző oktatási intézményének hallgatói részére.
A pályázatra benyújtott diplomamunka, szakdolgozat tárgya legyen kapcsolatban a víz természetes vagy társadalmi körforgásának valamilyen jelenségével.
A tapasztalatcsere 3-5 napos nemzetközi tanulmányutak formájában valósul meg, mely során a résztvevő szakértők megismerhetik a fogadó ország oktatási és képzési rendszerét és gyakorlatát, tanulmányozhatják a szervező intézményn...
Szűcs Ádám távozott másodikként a Top12-ből a Megasztár péntek esti döntőjén. A Mokkában elmondta, kicsit megkönnyebbült, hogy kiszállt a mókuskerékből, és nyugalom van körülötte, de persze szívesen maradt volna még a versenybe...
A pályázati felhívás célja olyan projektek támogatása, amelyek az ifjúságpolitika területén ösztönzik az együttműködést a Fiatalok lendületben programban részt vevő országok és az Európai Unióval nem szomszédos partnerországo...
A pályázati felhívás célja olyan projektek támogatása, amelyek az ifjúságpolitika területén ösztönzik az együttműködést a Fiatalok lendületben programban részt vevő országok és az Európai Unióval nem szomszédos partnerországo...
Irodalmi Pályázat. Az antológiába szánt művek témája, műfaja ezúttal szabadon választható.
A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.
Blaze Bayley elkötelezettsége a heavy metal iránt megkérdőjelezhetetlen: a Wolfsbane és az Iron Maiden élén is minőségi albumokat szállított, akárcsak szólókarrierje minden egyes állomásán. A legújabb lemezével a rajongóknak mond k...
A díj célja, hogy bemutassa, hogyan segítheti a design alkalmazása és szakszerű menedzselése egy szervezet célkitűzéseinek megvalósítását, eredményes működését, elismerje ennek kiváló példáit.




