Egy tizenhárom éves lány hátba szúrta két évvel idősebb iskolatársát egy esztergomi gyermekotthonban; a gyermeket letartóztatták - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
A kormány intézkedéseinek és egyre bővülő támogatásainak köszönhetően 2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű embernek van munkája - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,37 pontos csökkenéssel, 46 217,85 ponton nyitott pénteken.
Mintegy három százalékkal drágult a kőolaj a péntek reggeli kereskedésben a feszültté vált közel-keleti helyzet miatt, amely veszélybe sodorhatja a biztonságos kőolajexportot a térségből.
Negatív korrekcióra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Már hatvannyolc középiskolában folyik a honvédkadétprogram - mondta Almási László, a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Erősödéssel zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában pénteken, a még nyitva tartó térségbeli börzék azonban vegyesen mozogtak. Pénteken Tokió zárva volt.
Január 7-éig érvényesek a decemberre szóló bérletek - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.




