Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, mivel a közel-keleti feszültségek kiéleződése kockázatkerülésre készteti a befektetőket.
Az idén Budapesten rajtoló Giro d'Italia lesz az első háromhetes körversenye az időfutam Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Remco Evenepoelnak.
Az utóbbi több mint egy évtized legrosszabb hónapját tudhatja maga mögött az Egyesült Államok feldolgozóipara, amelynek teljesítménye decemberben már az ötödik egymást követő hónapban csökkent.
Mély aggodalmát fejezte ki a török külügyminisztérium a Washington és Teherán közti feszültség éleződése miatt, miután az Egyesült Államok péntekre virradóra Bagdad repülőterénél légicsapásban megölt egy magas rangú iráni tábornokot, valamint az Irán á...
Óva intett az Irakban kialakult konfliktus további fokozásától Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken, miután amerikai erők megöltek egy iráni tábornokot a bagdadi repülőtér mellett.
A tavaszi szezon első edzésével megkezdte felkészülését az OTP Bank Ligában szereplő DVTK labdarúgócsapata, amely az őszihez képest sokkal jobb szereplésben bízik.
Jelentős csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken a kiélezetté vált közel-keleti helyzet miatt.




