A pályázat célja, a középiskolások és képzőművészet segítségével minél intenzívebb diskurzusra lépjenek azzal a világgal, amelyben élnek. S nem mellékesen új ismeretekkel, új készségekkel, új tapasztalatokkal gazdagodjanak.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség - MHVISZ az elmúlt évek során több kistelepülési ifjúsági közösségeket fejlesztő programot szervezett, hajtott végre. Ezek egyfajta összegzése a három éves ...
A pályázat célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása.
A program célja, hogy támogassa a hátrányos helyzetű tanulók szakképző iskolában folytatott tanulmányai eredményességét, a szakma megszerzését.
A program célja, hogy a középiskolai kollégiumok által alkalmazható eszközrendszer támogatásával segítse a hátrányos helyzetű diákok tanulmányi eredményességét.
A Fogyasztói tudatosságra nevelő Iskola megtisztelő címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azon iskolák fiatal fogyasztókért tett intézkedéseit, hozzáállását kívánja értékelni, amellyel az iskolák a tanulóik között a fenntartható tudatos fogy...
Pályázat 8. évfolyamos tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre
A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását.
A Távoktatási Intézet pályázatot hirdet szakmai tréningen való támogatott (kedvezményes) részvételre
III. Józsa Mihály Békés megyei Vers- és Prózamondó Fesztivál
A miskolci Mandorla Közművelődési Egyesület a Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria támogatásával Verpeléti Kiss Dezső Rovásírás Versenyt hirdet regionálisan országos és határon túli iskolások számára a Mokry asztala - Rovásírók Miskolcon a két vil...




