A Támogató programot hirdet a hazai sportrendszer részeként működő, a helyi kis- és közepes sportszervezetek utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatai megvalósításának elősegítése érdekében. A Támogató azzal a céllal kívánja támogatni az ország bárme...
Az Európai Unió és az Europa Nostra pályázatot hirdet az Európai Unió Kulturális Öröksége Díjak / Europa Nostra Díjak odaítélésére.
A felhívás célja a szociális partnerek társadalmi és munkaerőpiaci szerepvállalásának erősítése, képviseleti erejének növelése, kapacitásaik fejlesztése és olyan tevékenységek megvalósításának támogatása, melyek hatékonyan hozzájárulnak a munkavállaló...
Az Epson elindította a teljes EMEAR-régióra kiterjedő nyereményjátékát egyetemek, főiskolák és kutatóintézetek részére, amelyben akár 3 robotot is lehet nyerni.
A budapesti Goethe Intézet pályázatot hirdet a “Helyi párbeszéd - Ortsgespräche" kezdeményezésben való részvételre olyan formális és informális csoportok számára, amelyek Budapesten kívüli magyar városokban előadóművészettel, különösen táncművés...
A stúdió célja, hogy a hely meglévő értékeiből táplálkozva, erős, egyedi karaktert adjon épületeinek. Minden projektet egy-egy történet köré épít fel. Ez a történet inspirálja az építészeti koncepciót, amely vezérfonalként kíséri végig a tervezés foly...
Október 1-ig még pályázhatnak azon ifjúsági szervezetek, akik valamilyen képzéssel vagy oktatással kapcsolatos nemzetközi rendezvényüket szeretnék megrendezni ifjúsági központok egyikében.
A NIOK Alapítvány Közösségi adománygyűjtés tréning és mentor programjába olyan civil szervezeteket keresünk, akik szeretnének sikereket elérni a közösségi finanszírozásban, akik örömmel kitanulnák a hatékony online kommunikáció fortélyait, a kampányst...
A MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában (KAP) adománygyűjtési lehetőséget biztosítunk társadalmi szervezetek számára. A programban történő részvétel első lépése egy online pályázati adatlap leadása. A sikeres pályázás lehetőséget biztosít tá...




