A mesterképzés fő célja, hogy ambiciózus, tehetséges informatikus hallgatóknak olyan felső szintű oktatást nyújtson, amely vagy hozzásegíti őket saját ötletük megvalósításához - akár saját startup létrehozásával, vagy felkészíti őket arra, hogy egy na...
Az Esterházy Art Award-ot 2019-ben hatodik alkalommal rendezik meg. A pályázat kiírója idén először a 2018-ban megalakult Esterházy Magyarország Alapítvány.
Solymár Imre Városi Könyvtár "Tájak, városok, emberek iskolai olvasmányaim alapján" címmel rajzpályázatot hirdet.
Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatot hirdet gyermekintézmények számára a Gyermekek Világnapja alkalmából.
A kínai kormány pályázatot hirdet a YES China (Scholarship for Youth of Excellence Scheme of China- Master Program) ösztöndíjra, mellyel kiemelkedően tehetséges fiatalok Kínában történő tanulását kívánja támogatni teljes mesterképzésen. ...
Jelen pályázati konstrukció célja, hogy támogatást nyújtson a fogyatékos személyeket tömörítő és/vagy segítő szervezetek számára meglévő szolgáltatásaik folyamatos fenntartásához és fejlesztéséhez, illetve újonnan beindítani kívánt szolgáltatásaik műk...
Erre a képzésre olyan, fiatalokkal foglalkozó jelentkezőket várunk, akik nyitottak a fiatalok közösségi részvételét támogató innovatív módszerek megismerésére.
A klímaváltozáshoz történő hatékony alkalmazkodás, illetve a klímatudatos magatartásformák elterjesztésére irányuló szemléletformáló tevékenységek megvalósítására
A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.
A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2019-ben negyedik alkalommal hirdeti meg határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, valamennyi korosztály számára, az Anyaországban, a Kárpát-medencében...




