A Budapest Bábszínház 2019-ben ünnepli 70. születésnapját. Ebből az alkalomból nyílt jeligés drámapályázatot hirdet, melyre fiatal szerzők jelentkezését várja.
A pályázat célja az alkotók bemutatkozási lehetősége mellett, hogy az IKV Zrt. kezelésében lévő épületeket újszerű látásmóddal, kreatívan mutassák be. Célja továbbá, hogy felhívja az utca emberének figyelmét arra, hogy ezek az épületek mindannyiunk ki...
Az Ars Sacra Fesztivál célja, hogy értékes művészi rendezvényeken keresztül találkozzon a mai kor embere a hagyományos európai kultúrával.
Felhívás a IV. Ars Sacra Filmfesztiválon való részvételre
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve e tudományterületek doktori iskola hallgatója részére.
A Cracovia Expressz Alapítvány / Krakkói Magyar Centrum pályázatot hirdet a 2019. július 1-13. között Krakkóban megszervezésre kerülő 18. Visegrádi Nyári Egyetemen való részvételre.
A pályázat célja: Lehetőséget adni a mikrovállalkozóknak, civil szervezeteknek az EU által jogszabályi kötelezettségként előírt adatvédelmi eljárások megismerésére, jogi alapjainak áttekintésére, annak gyakorlati alkalmazására, a tanultak alapján a ké...
A Budapest FotóFesztivál szervezője(1) és a Műcsarnok(2) filmes és fotós pályázatot hirdet a Műcsarnokban látható David Lynch kiállításához kapcsolódóan.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) által meghirdetett jelen pályázati felhívás (a továbbiakban: Felhívás) célja, hogy k...
A pályázat célja: Új, de a magyar indulóhagyományokat szem előtt tartó fúvószenekari indulók születése, melyek a bevett és általánosan alkalmazott indulórepertoárt színesíthetik.




