A Távoktatási Intézet pályázatot hirdet alapvégzettségre épülő szakmai programban részvételre
A program célja, hogy a középiskolai kollégiumok által alkalmazható eszközrendszer támogatásával segítse a hátrányos helyzetű diákok tanulmányi eredményességét.
A program célja, hogy támogassa a hátrányos helyzetű tanulók szakképző iskolában folytatott tanulmányai eredményességét, a szakma megszerzését.
A gazdasági fejlődés, információs társadalom és az informatika világa mind magával vonzza a sorozatos gépesítések, automatizálási lehetőségek terjeszkedését. Számos iparág fektetett be a fejlesztésekbe, melyek nem csak az emberi munkaerő […]
A Jótékonyság Világnapján tett sajtóbejelentésen a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány megnyitotta a Jószolgálat-díj 2019/20-as évadát. Kibővített kategóriával, már a határon túlról is lehet pályázni a cselekvés díjára november 30-ig. A negyedik év...
A Felvidékiek Egyesülete pályázatot ír ki Bonyhádon felállítandó, a kényszerkitelepítettek emlékét őrző emlékmű terveinek elkészítésére, és annak megvalósítására.
A korábbi évek gyakorlataként mind a "School of Government", mind pedig a "School of Local Governance" kurzusokra jelentkezhetnek az érdeklődők.
A Fogyasztói tudatosságra nevelő Iskola megtisztelő címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azon iskolák fiatal fogyasztókért tett intézkedéseit, hozzáállását kívánja értékelni, amellyel az iskolák a tanulóik között a fenntartható tudatos fogy...
A Távoktatási Intézet (székhely: 2100 Gödöllő, Rét út 58.) pályázatot hirdet OKJ szerinti felnőttképzési programokon való támogatott (kedvezményes) részvételre.
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram minisztériumokban, fővárosi és megyei kormányhivatalokban kínál szakmai gyakorlati lehetőséget a nemzeti közigazgatás iránt érdeklődő fiatalok számára.




