A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,19 pontos emelkedéssel, 35 349,79 ponton nyitott kedden.
Embercsempészés kísérlete miatt két szír férfit vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként Baranya megyében - közölte a rendőrség a police.hu-n kedden.
Helyi virágkötők kompozícióival díszítik fel Székesfehérvár belvárosát a pünkösdi hosszú hétvégén, az alkotásokra a város mobilapplikációján keresztül szavazni is lehet majd.
Emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Sikeres volt a kormány járvány alatti krízisstratégiája, viszont az ellenzék egyfajta "szerepzavarban toporzékol" - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában...
Luigi Di Maio olasz külügyminiszter azt javasolja, hogy az Európai Unió tagállamai egyidejűleg nyissák meg határaikat annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után az idegenforgalom egyszerre indulhasson újra.
Megtartja nyári táborait a Rákóczi Szövetség - közölte a szövetség elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek kedden, követve a pozitív globális piaci hangulatot.
A világban 5 millió 495 ezer 61-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 346 232, a gyógyultaké pedig 2 millió 231 ezer 738 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint.




