Fánkalakú, tüzes galaxist fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport.
A Trianoni békeszerződés óta eltelt száz év alatt a magyarságnak meg kellett tanulnia zsákban táncolni - jelentette ki keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával, és a világjárvány idején megtapasztalt ésszerű együttműködést szeretné továbbfejleszteni.
A Demokratikus Koalíció semmitmondónak tartja a 2021-es költségvetési javaslatot, a párt szerint az indítvány mellőzi a józan észt és a szakértelmet.
A kormány által kedden benyújtott költségvetési javaslat szerint mintegy 162 milliárd forinttal emelik a honvédelmi kiadások keretét: jövőre mintegy 778 milliárd forint juthat e célra.
Nem a kínai pályázó nyerte el a világ legnagyobb vízsótalanítójára kiírt izraeli pályázatot - jelentette a Jediót Ahronóí című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.
Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek - közölte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) kedden az MTI-vel.
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma egy nap alatt 8915-tel 362 342-re nőtt, a gyógyultaké pedig rekordmennyiséggel, 12 331-gyel 131 129-re emelkedett a kedden közzétett friss adatok szerint.
Minden területre többet fordítanak jövőre - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, mielőtt átadta a 2021-es költségvetés tervezetét Kövér László házelnöknek.
Eljárás indult egy szabolcsi férfi ellen, aki ittasan bejelentést tett, majd a helyszínre érkező, jogszerűen intézkedő rendőrökre uszította a kutyáját múlt szombaton - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-t....




