Fentről nézve az eklektikus villa egy régi híd romjainak, vagy egy elhagyatott erőd maradványainak tűnik. Fák emelkednek ki a furcsa alakzatú fala közül, melyek kopott, vöröses- barna árnyalatú tégla homlokzata szinte egybeolvad a természetes homokkő s...
Japánban évszázadokon keresztül szokás volt a földön való ülés, étkezés és akár alvás is, és az ország egyes részein még napjainban is követik ezt a hagyományt. Ez persze nem a legkényelmesebb megoldás azok számára, akik nincsenek hozzászokva, de a tra...
Jövőképet kell adni a gyermekvédelem rendszerében élőknek - hangsúlyozta pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, miután látogatást tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 12 millió forintból fel...
Az amerikai kormányzat szankciókkal sújtotta Hongkong vezetőjét és egyes tisztségviselőit - jelentette be pénteken az amerikai pénzügyminisztérium.
Két dokumentumfilmes Emmy-jelölést kapott egy magyar producer közreműködésével készült amerikai film
A legjobb operatőri munka és a legjobb zeneszerzés kategóriában kapott jelölést a Hír- és Dokumentumműsorok Emmy-díjára a 306 Hollywood című egészestés amerikai dokumentumfilm, amely a halál és a gyász feldolgozásáról szól és egy magyar producer közrem...
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás és nagyobbat csökkent a vártnál a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteki jelentése ...
Ismét erőszakosan próbált átjutni a magyar-szerb határon egy migránscsoport - közölte a rendőrség a honlapján.
A világos zölddel dekorált belső terek harmonikus atmoszférájukkal mindenkit magukkal ragadnak. A mentazöldtől a pasztel árnyalatokig, a világos zöld frissességet, békét és nyugalmat visz bármilyen helyiségbe, és kiválóan kombinálhatók modern, szürke é...




