Enyhe emelkedés várható a nyitást követően, amelyet támogathat a továbbra is kedvezőnek mondható nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Jövő szerdán fogadja a Ferencváros a Djurgardent a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.
Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban vívja Bajnokok Ligája-selejtezőjét az ír Dundalk és a szlovén NK Celje labdarúgócsapata.
A fehérorosz hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk a jogállamiság normáit, és biztosítaniuk kell az alapvető emberi jogok akadálytalan gyakorlását.
Oroszország és Ciprus hétfőn megállapodott a kettős adóztatás eltörléséről szóló kétoldalú szerződés módosításáról.
Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló tizenegy dzsihadistát fosztottak meg állampolgárságától, idén ez idáig már huszonöt ember esetében döntött így az illetékes belga bíróság - közölte a La Libre Belgique című francia ny...
Az FTC-Telekom visszalép a jégkorong Kontinentális Kupa 2020/21-es kiírásától.
Csalás miatt emeltek vádat egy zalai szarvasmarha-felvásárló ellen, aki nem fizette ki az átvett állatok árát és csaknem 23,5 millió forint kárt okozott 39 gazdának - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Kanadai-olasz támadót igazolt az osztrák jégkorong-bajnokságban (ICE) érdekelt Hydro Fehérvár AV19.




