Rendhagyó időpontban, szokatlan helyszínen, szűkebb mezőnnyel és nézők nélkül rendezik meg vasárnap az idei London Marathont.
Csehországban éves összehasonlításban a második negyedévben 10,9 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP), az első negyedévhez viszonyítva a csökkenés 8,7 százalékos volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában pontosított...
Elfogadta és honlapján közzétette a Médiatanács a televíziókban az idei első félévben közzétett új reklámszpotokról szóló tanulmányt, amelyből kiderült, hogy továbbra is élelmiszereket és gyógyhatású szereket reklámoznak leginkább....
Csehországban 3493 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami az eddigi legmagasabb napi növekedés - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken reggel közölt kimutatásból.
A járványhelyzethez alkalmazkodva számos színes online programot, többek között virtuális kiállításokat, online pályázatot és szakmai napokat, valamint élő közvetítéseket is kínálnak az érdeklődőknek a magyar kulturális intézmények - közölte az Emberi ...
"Komolyan aggódom a német sajtószabadságért" - így kommentálta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon a Katarina Barley Magyarországot és Lengyelországot érintő nyilatkozata körül kialakult üg...
Jövőre lesz Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulója.
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 4,3, az importé 5,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a külkereskedelmi mérleg többlete 129 millió euróval javult, 207 millió eurót tett ki - jelentette pénteken második becslése alapján ...
Lemondott család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelő bizottsági tagságáról Joób Márton (Összefogás Szegedért) önkormányzati képviselő - tájékoztatta a szegedi polgármesteri h...
A magyar népviseletet újragondolva álmodta meg ruháit, ékszereit Németh Hajnal Aurora tervező, akinek az alkotásaival egy különleges divatbemutatón találkozhat a közönség szombaton, az Országos Táncháztalálkozón - hangzott el az M1 aktuális csatorna pé...




