A személyijövedelemadó-kedvezmények kiszámításában segít a családoknak, friss házasoknak, sokgyermekes édesanyáknak és a súlyos betegséggel küzdőknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új kiadványa, a Kedvezmények példatára - közölte az adóhivatal hétf...
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az orvosi bérek emeléséhez illeszkedő és nagyságrendű bérrendezést tart szükségesnek a szakdolgozók körében is.
Még az átigazolási időszak hétfő esti határidejének végéig az FC Barcelonához igazol Memphis Depay, az Olympique Lyon holland válogatott futballistája.
A Bálványos Intézet friss kutatása szerint a világban szétszórtan élő erdélyi magyarok többsége jobb körülmények között él, mint Romániában élt, és csak mintegy negyedrészük nem zárja ki, hogy a közeljövőben hazaköltözik.
Huszonnégy órás karanténba vonul Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, miután koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében.
Kiállt az oktatásban dolgozók jogai mellett és egyúttal anyagi elismerésüket sürgette a Pedagógusok Szakszervezete(PSZ) hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Gaál István Sodrásban című filmjének felújított változatát is műsorra tűzi az október 10-én kezdődő Lumiére Grand Lyon Filmfesztivál, Európa legjelentősebb klasszikus alkotásokat bemutató ünnepe.
Hétfőn újra edzésbe áll a férfi kézilabda NB I-ben szereplő MOL-Pick Szeged, amelynek korábban több játékosa is megfertőződött a koronavírussal, így az együttes karanténba került.
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom meghaladta az 1000 milliárd forintot, ez annak köszönhető, hogy az emberek érzik, a kormányzat segítette a cégeket a munkahelyek megtartásában és újak teremtésében.
Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.




