A svájci frank rohamos erősödése miatt számottevően megugrott a háztartások hitelállománya májusban, a júniusi adat feltehetőleg további növekedést mutat majd.
Az előző hónaphoz képest 0,1, éves összevetésben 1,2 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak májusban. Elemzők 1,4 százalékos éves drágulásra számítottak.
Az előző hónaphoz képest 0,1, éves összevetésben 1,2 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak májusban. Elemzők 1,4 százalékos éves drágulásra számítottak.
Újabb fontos szavazásokra, tárgyalásokra kerül ma sor Európában a görögországi helyzet megoldása érdekében. Athén mellett most Berlinre is figyelnek a befektetők.
A várttól kissé elmaradt, de így is jelentős többletet mutatott az év első három hónapjában a hazai folyó fizetési mérleg.
Speciális harcmodorral és körültekintő választással érdemes a kis- és közepes tőzsdei cégek részvényeibe is befektetni a KBC elemzői szerint. Ezektől ugyanis - megfontolt és körültekintő választás mellett - hosszabb távon szép ...
A várt növekedés helyett számottevően csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban.
A kíiró közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2011/2012-es tanév őszi szemeszterében h...
A kíiró várja kutatók és kutatással foglalkozó intézmények javaslatait program megtartására a Kutatók Éjszakáján!
A kíirók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjas részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2011/2012-es tanév őszi szemeszterében szlovák állampolg




