Idén bizton piros betűvel szerepel majd a headbangerek naptárában június 3-a, 4-e és 5-e: ekkor rendezik meg ugyanis a Csillebérci Ifjúsági Központban a Metalfestet. A tavaly sikerrel debütált fesztivál idei kiadásán is hazai és külfö...
Mihálka György érettségi után került a Budapesti Operettszínház által működtetett Pesti Broadway Stúdióba. . Az Operettszínházban jelenleg a Tavaszébredés és az Erdei kalamajka című darabokban látható, idén októberben pedig felt...
Szekeres Adrien örül, ha az ő dalát éneklik mások, büszkeséggel tölti el ha egy zenei műsorban a tehetségek az ő sikerein keresztül szeretnék megmutatni mire képesek. Viszont november 28-ától nem a feltörekvő tehetségek lesznek a f
A nap magyar dala rovatba magyar zenekarok, zenészek muzsikái kerülhetnek be. Eddig minden nap mi ajánlottunk, de mostantól Tukacs Tekla, a Bors napilap újságírója is belebújik az ajánló szerepébe: a szakember ígéri, hogy nem okoz csaló...
Ahogy a komolyzenében, úgy a könnyű műfajban is megtalálhatóak az igazán „veretes” művek. Mai retro slágerünk is ilyen, mondhatni igazi ünnepi hangulatú dal, amelyet szinte himnuszként szeret és énekel a fiatalság már 1984 óta. ...
A magyar zenei körökben ismert hölgyet nem zavarta, hogy videózzák. [Dátum: 2010.11.29. 07:44]
Igaz még van idő készülődni az ünnepre, de ha igazán fel akarsz készülni, akkor már nem árt most elkezdeni. Hogy tudd hány nap van még hátra, figyeld jópofa visszaszámlálónkat. [Dátum: 2010.11.29. 07:24]
A pénteki, érzéki döntőkhöz kapcsolódóan első szerelmükről vallottak a Megasztár 5 versenyzői. Szíj Melinda 19 évesen egyik kollégájába szeretett bele, ám kapcsolatuk soha nem teljesedett be, a férfi ugyanis ekkor már nős volt, é...
Az rtlklub.hu ismét összegyűjtötte az X-Faktor hetedik élő show-jának legjobb beszólásait. [Dátum: 2010.11.29. 03:30]
A "Viccelünk” rovatban tréfákat gyűjtünk egy csokorba. A röhögésre serkentőkből minden nap a legviccesebbet közöljük. Jöjjön tehát a mai nap legjobb mókája. [Dátum: 2010.11.29. 00:44]




