
Orvosi szolgálati lakás – Magyar Falu Program / MFP-FOL/2019
Az elmúlt évszázadok során a falvak, kistelepülések társadalmi szerkezetében kiemelkedő szerep jutott a papoknak, orvosoknak és tanítóknak, akik a falu lakosainak lelki, testi és szellemi egészségéről gondoskodtak. Közfeladatokat ellátó személyekként lakhelyük általában a településközpontban, faluképi jelentőségű középületek (templom, iskola) szomszédságában épült és általános megbecsülésnek örvendtek.
Az utóbbi évszázad társadalmi, gazdasági és kulturális változásai a falvak, kistelepülések lassú elnéptelenedéséhez, népességmegtartó erejének csökkenéséhez vezettek.
Az orvosi szolgálati lakás program célja az 5000 fő, vagy ez alatti lakosságszámmal rendelkező helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati társulásoknál orvosi (kizárólag háziorvos, házi gyermekorvos) feladatot ellátó személy részére lakhatás biztosításának támogatása. Az önkormányzat számára ingatlanvásárlást, illetve ezen ingatlanon a Támogató által biztosított tervek alapján új lakóingatlan építését segíti, amely ingatlant az orvos (és családja) számára az önkormányzat szolgálati lakásként rendelkezésre bocsát a közfeladat betöltésének idejére.
'Orvosi szolgálati lakás – Magyar Falu Program / MFP-FOL/2019' bejegyzés adatai
Forrás:
(http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/7591F118ABFB2E77C12583CF006A1E27)
Főoldal cím: Pályázatfigyelő - új pályázatok
Url: http://www.pafi.hu
RSS URL: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/uj_palyazatok.rss





