Nem szeret a párom?

2020.10.17.Egészség és Életmód

Az emberek általában érdekli, hogy mit gondol róluk a szerelmük. Eleinte talán minden a tervek szerint megy, egészen addig, amíg nem kezdjük feltenni magunknak azt a kérdést, hogy vajon szeret-e minket. Ennek sajnos előzménye is szokott lenni, ilyenkor a párok már tapasztalnak intő jeleket, de talán még nem akarják elhinni.

Az egyik ilyen jel, hogy a másik már nem akar velünk lenni. Nem számít, hogy egy meccsről van szó, esetleg a barátok hívják valahova, mindig minden pillanatot ki fog használni arra, hogy meglépjen otthonról. Úgy tűnhet, mintha már nem vágyna a társaságunkra.

Ha ezt tapasztaljuk, akkor adjunk a másiknak egy kis szabadságot, nagyobb teret, mert lehet, hogy csak éppen besokallt egy kicsit, és szüksége van pihenésre.

Ha többször is hazugságon kapjuk rajta a másikat, akkor talán elkezdhetünk idegeskedni. Sajnos a boldog párkapcsolat egyik alapja az őszinteség, amit nagyon könnyű átlépni. Elég, ha egészen apró hazugságokkal kezdődik minden, végül pedig hatalmas lódításokba csap át.

Sajnos, ezt nehéz korrigálni, mivel a hazugságon kapott embernek ezek után nagyon nehéz hinni.

A kommunikáció hiánya

Ha már a hazugságokról beszélünk, akkor érdemes megemlíteni a kommunikáció fontosságát is. A nyílt beszélgetés az alapja annak, hogy a felek megértsék egymást. Gondolunk bele, hogy mit érzünk, ha egészen véletlenül jövünk rá, hogy a párunk azért nem közelít felénk, mert rengeteg stressz hatás érte, és a doktor szerint alkalmi impotenciája van.

Hogyan éreznénk magunkat, ha egy véletlen e-mailből jönnénk erre rá? Rosszul. Sokkal jobb, ha inkább a beszélgetés mellett döntünk.

Talán sokan hallottuk már azt a mondatot, hogy fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen. Lényegében ilyenkor nem arról van szó, hogy meg akarjuk változtatni a társunkat. Azonban egy boldog párkapcsolatban muszáj kompromisszumot kötni, hiszen nem ugyanaz az érdeklődési körünk.

Csak probléma fog belőle származni, ha az egyik fél mindig enged a másik akaratának. Amennyiben ilyen kapcsolatban élünk, gondolkodjunk el rajta, hogy tényleg szeret-e minket a másik.