Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra

2018.02.19.Gazdaság

A pályázat célja
A Magyar Diaszpóra Tanács 2017. évi Zárónyilatkozata üdvözli a Kőrösi Csoma Sándor Program (a továbbiakban: Program) folytatását, mely az elmúlt években segítette a diaszpórában élő magyar közösségek boldogulását. A Nemzeti Ügyek Kormánya elkötelezett az iránt, hogy az Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.
Célunk az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Célunk továbbá a szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a közigazgatás nemzetpolitikai tevékenysége iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. A Programot annak érdekében hoztuk létre, hogy a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását fejlesszük, a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzük, azaz a magyar identitást megerősítsük.

'Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra' bejegyzés adatai

Forrás:

(http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/44179262BFE8ADDDC1258239005D0DC8)

Főoldal cím: Pályázatfigyelő - új pályázatok

Url: http://www.pafi.hu

RSS URL: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/uj_palyazatok.rss