Busás hitel – könnyebben jutunk majd hozzá, ha stabil közösségi hálóval rendelkezünk?

Kivonják Magyarországról a devizahiteleket

A devizahitelek kis túlzással szitokszóvá alakultak a magyar társadalomban, hiszen a gazdasági válság hatására családok ezreinek az életét tették tönkre az efféle kölcsönök.

Nyilván senki sem várta, csak a szakértők és a bankszektor tudta, hogy rövidtávon óriási robbanás lesz ezen a téren, hiszen sokkal több pénzt bocsátottak ki elméleti szinten, mint amennyi a gazdaságban valójában megtalálható volt, így ez a folyamat egy olyan robbanást idézett elő, aminek köszönhetően itthon a forint meggyengült, és többször is mélyrepülésbe kezdett, mindeközben pedig rengeteg család helyzete vált sokszor egészen kilátástalanná. A probléma különösen azokat érintette, akik lakáshitellel rendelkeztek, ezek a nagyobb összegből kifolyólag ugyanis gyakran olyan mértékű emelkedésen estek át, amelyek két kiemelkedő mértékű fizetés mellett is fizethetetlenné váltak. Hogy ez ne ismétlődhessen meg még egyszer, a magyar kormány idén ősszel nagyon fontos lépésre szánta el magát.

Lényegében megszűnik a devizahitel

Noha a versenyképesség jegyében nyilván nem határozottan ezzel a célzattal, de az Országgyűlés egy szeptemberi döntésének köszönhetően az autóhitelek mellett a személyi kölcsönök is forintosításra kerülnek, ezáltal lényegében megszűnnek Magyarországon a devizahitelek. Ez az életbelépés pillanatában jelenleg már közel 230 ezer hitelszerződést érint – természetesen pozitívan –, méghozzá 305 milliárd forint értékben. Az intézkedés nem csak rengeteg magyar család, illetve hitelfelvevő mindennapjait érinti pozitívan – hiszen sokan a megélhetésért folytattak harcot azért, hogy fizetni tudják a felvett kölcsönt –, hanem ezen túl a magyar gazdaság számára is pozitívumot jelent, hiszen így a jövőben érkező kamatok és egyebek nem külföldre, nem a külföldi tőkét erősítik majd, hanem hazánkat és a forintot.

Kivonják Magyarországról a devizahiteleket

Kivonják Magyarországról a devizahiteleket

A szaktárca által közölt részletek szerint a gazdaságot az idei év elejére sikerült olyannyira megerősíteni, hogy a kormány lehetővé tegye a devizahitelek végleges kivezetését az országból. Amint ugyanis kiderült, csak és kizárólag a jelzáloghitelek ügyének elintézése során közel 3600 milliárd forintnak megfelelő adósság ügyében kellett valamilyen elfogadható megoldást találniuk. Ez azonban mindennél fontosabb volt, hiszen a hitelek átváltása, illetve forintosítása több mint 500 ezer magyar családot könnyített meg terheitől, illetve védte meg őket az utcára kerülés ellen, az árfolyamok ingadozása miatt ugyanis félő volt, hogy sokan végleg összeomlanak és esetleg az utcára kerülnek – noha ezt a kormány minden erejével megpróbálta megakadályozni a legtöbb esetben.

A már nem élő kölcsönök is forintosításra kerülnek

Az intézkedés értelmében a kölcsönök forintosítása maximális és teljes körű, ami azt jelenti, hogy nem csak az élő, hanem a már felmondott vagy megszűnt szerződésekre is hatályba lép. Ez azt jelenti, hogy miközben a jelenleg élő, mintegy 229 ezer hitelügylet mellett – amely több mint 300 milliárd forintot jelent – a több mint 260 milliárd forintnyi már nem élő személyi kölcsönt és 255 milliárdnyi lezárt autóhitelt is forintosítják, ami nem csak az ügyfelek, hanem természetesen az ország, illetve a gazdaság számára is előnyös lesz. Az érintettek ezzel 31 milliárd forintnak megfelelő összeget spórolnak meg, de az egyes ügyfelek úgynevezett kamatkötelezettségei is enyhülhetnek a számítások szerint legalább 3milliárd forinttal. Az intézkedések után a tervek szerint itthon nem lehet majd, illetve nem is lenne érdemes deviza alapú személyi kölcsönöket vagy lakás hiteleket igényelni egyetlen banktól sem.