Segítségünkkel most nemcsak a lakásod, hanem a számítógéped is karácsonyi dekorációt kaphat! Íme, száz ünnepi háttérkép, amit letölthetsz magadnak! [Dátum: 2013.11.30. 16:44]
Ismert hazai zenészek, előadók tették tiszteletüket a Machine Mouse tegnapelőtti koncertjén az Old Man’s Music Pubban. A fellépés igazán különlegesre sikeredett, hiszen ezen a bulin ünnepelték a zenekar dobosának, Ragadics Csabának a...
Hosszú távra is csatlakozna egykori zenekarához Christine McVie. A Fleetwood Mac dalszerző-énekesnője 1998-ban hagyta el a zenekart, de újra fellépett velük a londoni O2 színpadán szeptemberben, amikor egyik legnagyobb slágerét, a Don’t ...
Anyagi nehézségekre hivatkozva Szerbia kivonta magát a jövő évi Eurovíziós Dalversenyből, amit Koppenhágában rendeznek. Az ország műsorszolgáltató szerve azt mondta, „a részvételhez szükséges magas díjak” késztették őket a d
Folytatódott a TV2 nagyszabású zenei műsora, a Sztárban sztár. December 6-án - egy hét múlva - öten lépnek fel a döntőben, ugyanis Delhusa Gjon, Dér Heni, Soma, Puskás Peti, Veres Mónika és Feke Pál után Szinetár Dóra is kiesett...
Caramel a Süss fel nap! program 2013 évi nagyköveteként mutatta be dalát a Sztárban sztár műsorában. A TV2 „Süss fel nap!” programja olyan önkénteseket mutat be, akik hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek. [Dátum: 2013.11.29. 2...
Aretha Franklinként állt színpadra Bereczki Zoltán, aki – többek között - már Presser Gáborként, Michael Jacksonként és Mick Jaggerként is helyt állt a Sztárban sztár műsorában. [Dátum: 2013.11.29. 23:25]
Az egyik legkeményebb magyar rock zenekar, a Tankcsapda élére állt Nótár Mary. [Dátum: 2013.11.29. 23:07]
ByeAlex a Sztárban sztárban mutatta be új dalát duettpartnerével, Ívvel. [Dátum: 2013.11.29. 23:00]
Az LMFAO dala négy éve robbant be a zenei piacra és azóta is a legnépszerűbb nóták között van. [Dátum: 2013.11.29. 22:57]




