Másodikként Szikora csapata, a ByTheWay lépett színpadra, akik egy Abba dalt adtak elő. [Dátum: 2013.12.14. 21:24]
Következett is a második kör, melyben olyan párbajdalokat adtak elő, amelyet még nem hallhattunk tőlük. Krasznai Tünde kezdte a sort Sinéad O’Connor dalával. [Dátum: 2013.12.14. 21:13]
Szinte hihetetlen, de máris a fináléjához érkezett az X-Faktor negyedik évada! Néhány hónapja még mosolyogva néztük, hallgattuk a viccesebbnél viccesebb próbálkozásokat, miközben a zsűri a hamu közül próbálta kiválogatni az igazi...
„A válogatáson neki örültem meg a legjobban, mert azonnal tudtam, hogy idén ő lehet a legjobb. Következik: Danics Dóra” – így konferálta fel mentoráltját Geszti Péter. [Dátum: 2013.12.14. 21:01]
Tünde után az egyetlen csapat, a ByTheWay következett, akikről Szikora első benyomása az volt, hogy piszok jók: most viszont úgy érzi, ők a legjobbak. [Dátum: 2013.12.14. 21:00]
Krasznai Tünde lépett elsőként színpadra, ezúttal egy Alicia Keys dalt hozott. Geszti már az első pillanatban is tudta, hogy Tünde akár győztes is lehet. [Dátum: 2013.12.14. 20:28]
Az Első Emelet néhány héten belül visszavonul, és úgy döntöttek, hogy az X-Faktor 3 dobogósával zenélnek együtt utoljára, ezzel a közös produkcióval szeretnék átadni a stafétát az új generációnak: az X-Faktor 2013 legjobbjainak....
A minap, Budapest egyik "kult helyén", a Szimpla kertben egy hideg kedd esti napon belefutottam egy olyan buliba, hogy...! [Dátum: 2013.12.14. 17:39]
Az Egy Másik Zenekar nyáron megjelent legutóbbi rádiós szerzeménye, a „Tegnap este” egy igazi tombolós rockos ”letépemafejed” nóta volt torz gitárokkal, energikus tempóval és izgalmas szövegvilággal. Az a fajta zene, amitől autó...
Közeleg a karácsony. Egyre gyakrabban látunk fenyőfás, Mikulásos, rénszarvasos reklámokat, és a bevásárló központok is felvették ünnepi díszüket, egyre gyakrabban hallgatunk karácsonyi dalokat, lapunkban is napról-napra mutatjuk be a...




