20-20-kor megkezdődött Magyarország egyik leginkább várt, és egyben talán legtöbbet vitatott zenei megmérettetése. A Dal az Eurovíziós Dalverseny hazai válogatója, ahol eldől, idén ki képviselheti a magyarokat a Koppenhágában májusb...
Több mint kétszáz program, interaktív workshopok, színház és koncertek, civil szervezetek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái - ezek várják február 1-jén az ELTEfeszt látogatóit az intézmény l
Este lesz a műsor, de már délelőtt 11-kor összegyűlt mindenki a stúdióban: a versenyzők, a műsorvezetők és az egész stáb. Eligazítást tartott ugyanis a rendező, Koós György. Ebben a pillanatban az eredményhirdetést próbálják, ma...
Az előadást 16 éven felüliek számára ajánlott. [Dátum: 2014.01.25. 12:28]
A turné február elején indul Párizsban, majd Prága, Berlin, Zürich után a budapesti állomás 2014. február 15-én lesz a Papp László Sportarénában. [Dátum: 2014.01.25. 10:03]
Az énekesnő Debrecenben és Budapesten két helyszínen is sorra kerülő fellépésére már árulják a jegyeket. [Dátum: 2014.01.25. 09:03]
Szombaton rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjét: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 15-i és 16-i középdöntőkbe. Az a február 22-i dönt...
Felgyújtotta lakásukat, mert a zenétől ideges lett. Ezt mondta a nyomozóknak az a 32 éves szegedi férfi, aki szándékosan okozott tüzet édesanyjával közös lakásukban szerda délután. [Dátum: 2014.01.24. 18:02]
Voltak akik megrettentek elsőre a látványtól, másoknak hihetetlenül tetszett. Bár anyukája megsiratta, ő viszont nem ijedt meg akkor, amikor a hosszú hajtincsei a földre hullottak, és állítása szerint a stílusváltása nem egy férfi mi...
Zséda boldogan vállalta a mentori szerepet a Tehetség Piactér programban. Negyedéven át személyesen segít tanácsaival egy 17 éves lánynak, akinek álma, hogy sikeres énekesnő lehessen. [Dátum: 2014.01.24. 17:38]




