Egy internetes kereskedelemben érdekelt szervezetet azzal gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy az EU-s áfaszabályok kijátszásával 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek - tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság...
Harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a hétvégi magyar iskolák találkozóját, amelyre 27 országból 111 iskolavezető és pedagógus érkezik - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán....
Az egyének és a társadalom érdekeit egyszerre szolgáló megoldásra van szükség a gyöngyöspatai iskolaügyben, ami a vélt, vagy valós képzésbeli hiányosságok pótlását jelenti az állam részéről - mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke csütörtökön, az MTI-ne...
Míg a Moziverzumban eddig nem, addig a képregényekben akad néhány nagy hangsúlyt kapó romantikus történetek.
Kilépett a Jobbikból és a párt országgyűlési képviselőcsoportjából Bencsik János - a politikus ezt szerda délután jelentette be közösségi oldalán.
Másfél évtized után újra több az egyéni vállalkozó Magyarországon, mint a társas vállalkozás - közölte az Opten az MTI-vel szerdán.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület üdvözöli, hogy elkészült a módosított Nemzeti alaptanterv (Nat), amely szerintük mérföldköve a megújuló, korszerű magyar oktatásnak.
Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.




