Öt kategóriában összesen 26 készételt rendeltek házhoz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a laboratóriumi eredmények alapján három vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzést tartottak, egy vendéglátó vállalkozás működését ...
A júliusban Budapesten járt 75 ezer turista 40 százaléka belföldről, 60 százaléka külföldről érkezett, utóbbiak száma azonban jelentősen csökkent, mert korábban 85-90 százalék között mozgott, így a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kell a B...
Rekordot jelentő, több mint 2000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő vasárnapi Hervis Balaton-átevezésre.
Bevételének csökkenése mellett a vártnál nagyobb nyereséget ért el a második naptári negyedévben az UniCredit S.p.A. a bank honlapján csütörtökön publikált eredmény beszámoló alapján.
Híres filmek, amelyek esetében rá sem ismerni arra a műre, amiből készültek.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és harminchárommal, 4597-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Átlépte a 700 ezret a koronavírus halálos áldozatainak száma - közölte a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem.
Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján csütört...
Csaknem 27 évet töltött börtönben egy férfi a délnyugat-kínai Csianghszi tartományban, mire kiderült, hogy ártatlanul ítélték el - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön.




