Szeptember 10-ig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium (MCC) női közéleti vezetőképző képzésére - közölte a program koordinátora kedden az M1 aktuális csatornán.
Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon kedden, a hangulatot erősen rontja az amerikai-kínai feszültségek éleződése.
Az illegális migráció megfékezésében fontos Tunézia stabilitása - mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 1094 milliárd forint, a negyedéves GDP 10,6 százalékát tette ki a második negyedévében az előző negyedévi 152 milliárd forint és 1,4 százalék után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,44 pontos emelkedéssel, 36 539,01 ponton nyitott kedden.
Több órát várakoznak a szerbek a koronavírustesztet végző laborok előtt, hogy külföldre utazhassanak
Több száz méteres sorok alakultak ki a koronavírustesztet végző laboratóriumok előtt Szerbiában a múlt hét vége óta, amikor Montenegró megnyitotta határait a Szerbiából érkezők előtt.
Nyolc eset, amelyben hosszú évtizedekkel később találták meg az eltűnt embereket.
Folytatódhat a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek kedden, a hangulatot szerte a világban rontja az amerikai-kínai feszültségek éleződése.
Az új idényben is a legfényesebb érmeket célozza meg a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Vasas Óbuda női röplabdacsapata.




