Az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent Szíriában, ahol a harcosai elvegyültek a települések lakói között - mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Minden, amit tudni érdemes a szeptember 3-án érkező film szereplőiről.
A kormány a munkahelyvédelmi, a kutatás-fejlesztési és a munkahelyteremtő bértámogatással együttesen 270 ezer embernek nyújtott segítséget - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden B...
Jakub Mareczko sorozatban a harmadik sprinthajrát is megnyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, mivel kedden a negyedik, Sárospatak és Kazincbarcika közötti szakaszon is diadalmaskodott.
Spanyolországban hazatérhetett az a több mint háromezer ember, akiket a hétvégén telepítettek ki az andalúziai Huelva környékén található falvakból egy nagy kiterjedésű erdőtűz miatt - közölték a helyi hatóságok kedden.
Több megyében okozott károkat a hétfőn érkezett viharos időjárás - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-t.
Idén nem rendezik meg a több évtizedes múltra visszatekintő Pécsi Napok programsorozat eseményeit a baranyai megyeszékhelyen, ugyanakkor több őszi rendezvénnyel is várják a kultúrabarátokat a városba - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t....
A fővárosi sávlezárások azonnali megszüntetését javasolja továbbra is Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, valamint valódi konzultációt az emberekkel, és a döntés alapos szakmai elő...
Újabb településeken emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden a koronavirus.gov.hu oldalon.




