Magyarországnak a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszereznie - írta a Fidesz keddi közleményében, amelyben gyalázatosnak minősítette, amit a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel....
A kávézás szokása az Oszmán Birodalom közvetítésével jutott el hazánkba, az első magyarországi kávéházakat az oszmán-törökök létesítették - hívja fel a figyelmet a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múze...
Mintegy harminc helyszínen több mint 80 magyar és külföldi alkotó kortárs ékszereit láthatják az érdeklődők szeptember 14. és 20. között az Ékszerek Éjszakája Budapest rendezvénysorozaton.
Az ingázók, a munkavállalók érdekében, az egészségügyi biztonság szigorú fenntartása mellett kedden a szeptember elsején elrendelt határzár után ismét megnyílt két határátkelő Magyarország és Szlovákia között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánrévén és T...
A Demokratikus Koalíció (DK) azt állítja, hogy Szlovákia mintegy feleannyiért vásárolt lélegeztetőgépeket, mint Magyarország.
Statégiai partnerségre lépett a Mol csoport a svájci Meraxis kereskedelmi cégcsoporttal, ennek keretében a két cég magas minőségű, újrahasznosított alapú poliolefin műanyagkeverék fejlesztésébe és gyártásába, majd globális terjesztésébe kezd - közölte ...
A magyarországi gépjármű-értékesítést várhatóan ismét negatívan fogja érinteni a koronavírus-járvány második hulláma, azonban a Magyar Suzuki Zrt. arra számít, hogy pánikszerű hatása már nem lesz, és az autópiac kisszámíthatóbb, lassú felfutása várható...
Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) területén is megkezdődött a Tisztítsuk meg az Országot! projekt - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős áll...
A kínai anyaország jogi procedúráinak lezárultával térhet vissza Hongkongba az a tizenkét ember, akiket a múlt hónapban a kínai hatóságok vettek őrizetbe, mikor a gyanú szerint Tajvanra próbáltak szökni egy motorcsónakkal.




