Rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak az autizmus világnapja alkalmából kedden Budapesten, egy XVII. kerületi általános iskolában.
Hat éve folyamatos csökkenés figyelhető meg a szabadságvesztés mértékét illetően az Európa Tanács tagországaiban, 2016 és 2018 közötti időszakban összességében 6,6 százalékkal, 100 ezer lakosra vetítve 109,7-ről 102,5-re mérséklődött a börtönbüntetések...
2018-ban a háztartások 2985 milliárd forinttal gyarapították megtakarításaikat és 441 milliárd forint új hitelt vettek fel, azaz nettó 2544 milliárd forinttal - a bruttó hazai termék (GDP) 6,0 százalékának megfelelő összeggel - növelték pénzvagyonukat...
Koncertsorozattal ünnepli 30 éves fennállását a Magyar Jazz Szövetség április 3. és 6. között a Budapest Jazz Clubban és az Erzsébetligeti Színházban.
A környezetszennyezés veszélyeire hívja fel a figyelmet az a nyolc gyergyószentmiklósi tűzoltó, aki pillepalackokból épített tutajokon teszi meg az utat végig a Maroson, egészen a Tiszáig.
Tovább csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban 2018-ban, a felderítési arány pedig emelkedett a szövetségi belügyminisztérium kedden Berlinben bemutatott bűnügyi statisztikája szerint.
Évről évre környezettudatosabbak a fogyasztók, tavaly a Spar vásárlóinak 40 százaléka már a környezetbarát, többször használatos zacskókat és bevásárlótáskákat részesítette előnyben - közölte az üzletlánc az MTI-vel kedden.
Kedd délre sikerült megfékezni a Kína délnyugati részén fekvő Szecsuan tartományban vasárnap óta tomboló erdőtüzet, mely harminc tűzoltó halálát okozta - jelentette a kínai állami média.
Országúti kerékpárversenyt rendeznek május 11-én a Fejér megyei Csákváron, a profi, chipes időmérésű viadal egy egész napos családi sportnap része lesz.
A dán TTH Holstebro csapatával találkozik a Grundfos Tatabánya a férfi kézilabda EHF Kupa csonka negyeddöntőjében.