Ipari mennyiségben gyártott, 25 millió forint értékű vágott és szárított dohányárut találtak az egyik szabolcsi településen illegálisan működő dohányüzemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,37 pontos emelkedéssel 41 451,83 ponton nyitott pénteken.
Magyarország arra fordítja az erejét, hogy erősítse a közép-európai együttműködést, és mindenki jól jár, aki a magyarokkal együttműködik - mondta Orbán Viktor pénteken a romániai Kerelőszentpálon.
Csengtuban rendezik a 2025-ös 12. Világjátékokat - döntött egyhangúlag a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) közgyűlése.
A német nyelvi írásbelikkel folytatódtak péntek reggel az érettségi vizsgák.
Nőket prostitúcióra kényszerítő svájci-magyar bűnszervezet három tagja ellen emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség - közölte a szervezet vezetője pénteken az MTI-vel.
Márciusban a húsvéthatás határozta meg az idegenforgalmi statisztikát.
Meghalt egy férfi, amikor fának csapódott kisteherautójával péntek délelőtt a 4202-es út Mezőtúr és Túrkeve közötti szakaszán - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken.
A várakozásokra rácáfolva nem csökkent, hanem bővült Németország exportja márciusban, ami erősíti azokat a reményeket, hogy az euróövezet legnagyobb gazdaságában nem vetette vissza jelentősen a növekedés ütemét a globális lassulás a kereskedelmi viták ...




