Az első fél évben a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 217,2 milliárd forint nyeresége keletkezett, 164,5 milliárd forinttal meghaladta az egy évvel korábbit; ehhez a devizaárfolyam változásából származó nyereség 206,6 milliárd forint volt, amely egy éve 38,...
Mindent meg kell tennünk ma is, hogy megvédjük Magyarországot, megvédjük a magyarok érdekeit, és kiálljunk a hazánkért - hangoztatta Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő a Facebook-oldalán kedden, az aradi vértanúk emléknapján kö...
A fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeiért három tudós, a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockh...
Hét új filmet, közöttük dokumentum-, játék- és rövidfilmet is láthat a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából szervezett hat települést érintő fesztiválon a közönség - közölték a szervezők kedden.
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 11 615-tel 1 237 504-re emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint.
Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsa (Ecofin) felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét, amelyből kettő országot törtölt, majd a megmaradt tíz mellé kettő országot, illetve ter...
A Hotel Somiatruites egy építészből és egy szakácsból álló testvérpár közös projektje, azzal a szándékkal, hogy együtt induljanak el egy olyan úton, ahol a konyha és az építészet együtt kibontakozva továbbítják az integráció közös értékeit egy nagyon s...
Semmit sem veszíthetsz, ha kipróbálod ezeket a veszélytelen mágiákat.
Az Európai Unió vezetőinek Európa megerősítése és egy jobb világ kialakítása a célja - jelentette ki az Európai Tanács elnöke az Európai Parlament keddi plenáris ülésén, Brüsszelben.
Új önkormányzatot választanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Cirákon, mert a testület júliusban feloszlott.




