Csökkent a vállalati csődök száma júliusban Németországban az egy évvel korábbihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Vádat emeltek egy Pest megyei férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletéből úgy akart megszökni, hogy az őt kísérő rendőröket megpróbálta megölni januárban - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Egy nemzetközi együttműködés keretében, magyar kutatók részvételével sikerült áttörést elérni a Covid-19 egyik kulcsfehérjéje, a fő proteáz működésének gátlásában - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-vel csütörtökön....
Elsősorban a piaci szolgáltatások árcsökkenésének köszönhető, hogy az infláció 0,5 százalékponttal 3,4 százalékra, a maginfláció 0,7 százalékponttal 4,0 százalékra csökkent szeptemberben az előző hónaphoz képest.
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke helyszíni szemléjét követően elégedetten nyilatkozott a tokiói olimpia atlétikai stadionjáról, egyúttal kijelentette, hogy a szervezők biztonságosan meg fogják tudni rendezni a játékokat jövő ...
Önmagunk másokhoz való hasonlítgatása az egyik legkárosabb hobbink az életben.
Vilmos brit herceg és Sir David Attenborough új díjat alapítottak, amelyet reményeik szerint idővel a "környezetvédelem Nobel-díjaként" fognak emlegetni.
Felfüggesztett börtönbüntetése ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság egy biztonsági őrt, aki maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket okozott egy szórakozóhely vendégének - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t....
Visszatérhet az elmúlt négy évben tapasztalt lakásépítési lendület az ismét életre hívott kedvezményes, 5 százalékos lakásáfának köszönhetően - közölte az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel.
Megjavították a biztosítóberendezést Szolnok állomáson, így újra teljes vonalon közlekednek a Szolnokot érintő vonatok - közölte a Mávinform csütörtök délelőtt az MTI-vel.




