Kazanyba indít járatokat a Wizz Air Budapestről a téli menetrendi időszaktól, Marosvásárhelyre pedig október végétől naponta közlekednek majd a cég Airbus A320-asai - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A Nemzeti Földügyi Központtal (NFK) egy újabb erős bástya jött létre, amely a magyar mezőgazdaság versenyképességét és az ezzel kapcsolatos teendők átláthatóságát szolgálja - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten....
Megmagyarázhatatlan élményeiket osztották meg a felhasználók az egyik közösségi oldalon.
A Demokratikus Koalíció alelnöke a leszakadás költségvetésének nevezte az elfogadásra váró 2020-as büdzsét.
A rendőrök és katonák számának növelését, további kerítés építését és megfigyelő drónok vásárlását jelentette be Marjan Sarec szlovén kormányfő hétfőn, miután Bostjan Poklukar belügyminiszterrel együtt az ország déli határára látogatott, ahol nőtt az i...
A keddi Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon a záró versenyszámban, női 2000 méteren világcsúcs-kísérletre készül az etióp Genzebe Dibaba, a szám és az 1500 méter rekordere.
Ismételten felszólította Iránt hétfőn az Európai Unió, hogy tartsa magát az atomprogramja korlátozásáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodáshoz, és ne állítson elő a megengedettnél magasabb fokon dúsított uránt.
Egységesebb és hatékonyabb békéltetést ígér a fogyasztóvédelmi törvény nemrég elfogadott módosítása - mondta a Budapesti Békéltető Testület elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában....
Háborús és emberiesség elleni bűncselekményekben is bűnösnek találta Bosco Ntaganda volt kongói lázadóvezért hétfőn a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).
Termékportfóliója fejlesztésével, és újabb energiahatékonysági termékek piacra vezetésével folytatja az energiahatékonysági beruházásokat az NKM Optimum - közölte társaság hétfőn az MTI-vel.




