Romániában, a Zilah csapatában folytatja pályafutását Szabó Dávid válogatott röplabdázó.
Kína a rend mielőbbi helyreállítását sürgeti, és teljes mértékben kiáll a Carrie Lam vezette hongkongi kormányzat mellett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,65 pontos csökkenéssel, 39 881,66 ponton nyitott kedden.
A kiutazás feltételeinek megteremtéséig, de legfeljebb szeptember 15-ig meghosszabbította a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt szír Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét a Nyírbátori Járásbíróság - írta ...
Előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete és lőfegyverrel való visszaélés miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki a Vas megyei erdőbe csalt egy agancsvásárlással foglalkozó embert, majd többször rálőtt - közölte a Vas Megyei Főüg...
Eltérően ítélik meg a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Két érmet és egy különdíjat szerzett a magyar középiskolásokból álló csapat a 2019-as Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián a dél-koreai Yonginban - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete kedden az MTI-vel.
A diákok idén utoljára augusztus 11-én vásárolhatják meg a 30 napos Vakáció-bérletet, amely érvényes diákigazolvánnyal együtt korlátlan utazást biztosít másodosztályon a MÁV-Start és a GYSEV teljes belföldi hálózatán - közölte a MÁV kedden az MTI-vel....
Félpályán már megindult a forgalom és a terelés is megszűnt a 4-es úton, Abony elkerülő szakaszán, ahol kedd hajnalban baleset történt - tudatta a honlapján az Útinform.




