Hamarosan indul Magyarország legnagyobb online informatikai versenye, az idei feladatok a legmodernebb technológiák, így például az önvezető autók szoftvereinek programozása köré épülnek - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a szerb energetikai és bányászati miniszterrel közös szerdai, tapolcai sajtótá...
A hongkongi brit konzulátus egyik munkatársát 15 napig tartó közigazgatási elzárás alá helyezték a dél-kínai Sencsenben - közölte Keng Suang, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai pekingi sajtótájékoztatóján.
A csehországi World Tour-viadalon indult először magyar színekben az asztaliteniszező kínai Lu Kaiyang (Lu Kaj-jang).
Vádat emeltek az ellen a 28 éves budapesti férfi ellen, aki megölte nagyapját, majd a holttestet garázsokban rejtegette - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Több mint 10 százalékkal csökkent tavaly a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as irányadó indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek keresete, de még így is 117-szer többet keresnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott brit munkavállalók....
Ismét masters-világbajnoki címet szerzett Takács Mária, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára, korábbi sokszoros vb- és Eb-érmes versenyző.
Márai Sándorra emlékezik a 17. Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe (Budavári Könyvünnep), melyet Kassa díszvendégségével rendeznek meg szeptember 6. és 8. között.
Tarlós István, harmadik ciklusára készülő kormánypárti főpolgármester szerint az egyetlen közös ellenzéki főpolgármester-jelöltről szóló elképzelés összeomlott.
Először figyelhették meg tudósok, amint egy feketelyuk "felfal" egy neutroncsillagot.




