A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,59 pontos csökkenéssel, 39 095,35 ponton nyitott szerdán.
A május-júliusi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 518 ezer volt, 34 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A nemzetközi hangulat hatására iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
A 81 kilogrammos Ungvári Attila kiesett a 32 között szerdán a tokiói olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
Nem lepte meg az elemzőket, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a kamatokat és a monetáris kondíciókat kedden, az MTI-nek nyilatkozók a közeljövőben sem várnak elmozdulást a jegybank eddigi hozzáállásában....
Benyújtotta lemondását kedden a kisebbik román kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) három minisztere, az ALDE által jelölt, egy hónapja kinevezett Ramona Manescu külügyminiszter azonban továbbra is a kormány tagja marad....
A felvidéki magyar közösség számára rossz hír, hogy a Most-Híd szlovák-magyar párt elutasította a választási koalíció létrehozását a Magyar Közösség Pártjával (MKP).




