Enyhe emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi viszály enyhülésének reményében.
A világbajnoki szintteljesítés is a tét a hétvégén Budapesten sorra kerülő atlétikai Szuper Liga döntőben.
A szolgáltatások euróban számított exportja 1,4 százalékkal, importja 1,8 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos negyedévéhez képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,38 pontos emelkedéssel, 39 314,86 ponton nyitott pénteken.
Babos Tímea három játszmában kikapott a 15 éves amerikai Cori Gaufftól az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének második fordulójában.
Kedvező nemzetközi hangulatban indulhat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki kereskedése, a nap folyamán kisebb emelkedésre lehet számítani az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.
Autó gázolt el egy gyalogost az M43-as autópályán Szegednél, péntek hajnalban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.




