Immár 28. alkalommal rendezik meg az egész napos, ingyenes Kolibri Évadnyitó Fesztivált szombaton, amelyen a hazai produkciók mellett a szervezők idén három külföldi vendégelőadással is várják a kicsiket és nagyokat.
Távozik a spanyol Fernando Fernández vezetőedző a labdarúgó OTP Bank Ligában öt fordulót követően sereghajtó DVTK-tól.
Vanessa Redgrave és Franco Nero kapja az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon az Európai Mozi Nagykövete díjat.
Lezuhant egy munkaállvány egy adótoronyról kedden a németországi Hessen tartományban, a balesetben három ember meghalt - jelentette a Hessischer Rundfunk (HR) tartományi közszolgálati médiatársaság.
Helyrehozhatatlan látásvesztést szenvedett egy 17 éves bristoli fiú, miután éveken át szinte csak sült krumplit és burgonyaszirmot evett - írta a BBC News.
A vártnál nagyobb mértékben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban augusztusban, köszönhetően a török líra stabilabb árfolyamának, illetve a magas bázis hatásából adódóan.
Történelmi képregényfesztivált rendeznek szombaton Esztergomban, a rendezvényen a legismertebb történelmiregény-írókkal személyesen is találkozhatnak a látogatók, emellett lesznek képregénykészítési bemutatók, dedikálások, beszélgetések, közös rajzolás...
A második negyedévben éves összehasonlításban 7,2 százalékkal 34 105 koronára (443 365 forint) emelkedett a havi átlagbér Csehországban - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.
A filmvilág sztárjai közül Pierre Richard, Magda Vásáryová, Michael Nyman és Udo Kier is jelen lesz a 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, amelyen 21 frissen felújított magyar alkotást is láthatnak a nézők.
Tíz érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál a szeptember 5-én érkező Az – Második fejezetről.




