Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek közlekedési balesetben péntek délután a 84-es úton, Simaság belterületén - írta honlapján a rendőrség.
Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a témá...
Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb részeként - mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes á...
Az aszálykárok utólagos kezelése helyett a következő időszakban a károk megelőzésével összefüggő feladatokra kell koncentrálni.
Négy hangverseny-sorozatot hirdet a 2019-2020-as évadra a Zuglói Filharmónia, amelyek között a Pastorale családi sorozat is megtalálható.
Sarah Burns utánajárt, hogy az egykori romantikus épületek miért kezdtek egyet jelenteni a horrorral.
Meghaladta a 14 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására benyújtott kérelmek száma, az eddig folyósított támogatások összege pedig már több mint másfél milliárd forint - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár péntek...
Suhai Pál költő, esszéíró, műfordító, irodalomkutató kapta a 2019-es Napút-díjat.
Ismét a világ legjobb világzenei kiadói közé került a Fonó a World Music Expo (WOMEX) Top Label listáján.
Magyarország rendezi a birkózók 2022-es Európa-bajnokságát - jelentette be a magyar szövetség (MBSZ) pénteki sajtótájékoztatóján Németh Szilárd elnök.




