A biztonsági szempontok mellett számos politikai és gazdasági aspektus is arra mutat, hogy Albániát és Észak-Macedóniát közelíteni kellene az Európai Unióhoz.
Garázdaság miatt emeltek vádat egy gyermekfelügyelő ellen, aki a nagykanizsai javítóintézetben fejbe rúgott egy alvó fiút, kollégája figyelmeztetésére pedig törni-zúzni kezdett.
Egy nőt és szeretőjét egyaránt egy év és hat hónap időtartamú, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen szerdán a Tatabányai Törvényszék, mivel a férfi az asszony felbujtására jelentkezőt keresett a nő férjének megölésére....
A vízhiány és a tömeges migráció megelőzéséről és kezeléséről tárgyaltak szakértők a Víz Világtalálkozó második napján szerdán Budapesten.
A Huawei Technologies kínai telekommunikációs óriásvállalat 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a vállalat szerdán köz...
A román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben, ezért késik egyelőre a román és a magyar hadisírgondozó hivatal újabb tárgyalása - közölte szerdai számában a Krónika erd...
Gazdag programokkal megkezdődött Tel-Avivban kedd este a magyar kulturális évadot lezáró Magyar napok rendezvénysorozat.
Alig-alig mozdultak el a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán nyitáskor: Londonban és Frankfurtban enyhén csökkent, Párizsban pedig nőtt az irányadó mutató.
Behatolt a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) mintegy száz kommandósa szerda hajnalban az ország északi, többségében szerbek lakta részébe, ahol elfogtak egy szerb rendőrt - jelentette a szerbiai és a koszovói közszolgálati televízió (RTK)....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,28 pontos csökkenéssel, 40 572,90 ponton nyitott szerdán.




