A csütörtöki programismertetés szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes, egy hét múlva esedékes határnapjáig már nem tárgyalja a londoni alsóház a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást.
Hosszú Katinka és a Nemzetközi Úszóliga (ISL) budapesti állomására érkezett további három világsztár csütörtökön együtt úszott a ferencvárosi Molnár Ferenc Általános Iskola diákjaival.
Számos ösztöndíj-lehetőség segíti a felsőoktatási hallgatókat abban, hogy minél inkább a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni, és "a lehető legkisebb mértékben" terheljék őket anyagi gondok.
Első ízben vesznek részt külföldi hadgyakorlaton Sz-400-as orosz légvédelmi ütegek és Pancir-Sz típusú önjáró légvédelmi harcjárművek, a fegyverrendszerek már megérkeztek Szerbiába - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium....
A szíriai kurd fegyveresek megkezdték a visszavonulást a török határ közeléből a Moszkva és Ankara között létrejött megállapodás nyomán - jelentette be Szergej Versinyin orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön Moszkvában.
Veszélyeztetett helyszínné válhat Prága történelmi városközpontja, az Óváros, amely 1992-ben került fel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájára.
Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön nemzetközi szankciók meghozatalára szólítottak fel Törökország ellen az észak-szíriai hadműveletek miatt, valamint egy, az ENSZ felügyelete mellett működő biztonsági övezet létrehozását sürg...
A szétválasztott bangladesi ikrek közül a korábban szövődményekkel küszködő Rukia is elhagyhatta az intenzív osztályt, így már testvérével, Rabiával és szüleikkel együtt lehetnek a kifejezetten számukra kialakított kórházi szobában....
A meghirdetett mennyiségnél 2,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 62,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).




