A magyar bírósági szervezet Európa élvonalában van, szemben a bírói illetményekkel; "reménykedünk", hogy ez utóbbiban rövidesen változás lesz - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese kedden a parlament igazságügyi bizottsága előt...
A műfaj örökifjú klasszikusai mellett a kortárs irányzatokkal és alkotókkal is megismerkedhetnek azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Képregényfesztiválra - tájékoztatták a szervez...
Tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén kedden.
A digitalizáció, az informatikai rendszerek megváltozása versenyképességi kérdés, előnyszerzési lehetőség és össztársadalmi stratégiai ügy egyszerre - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Miskolcon, a 32. Digitális Jólét Fórumon....
Nem hozott igazi meglepetést a romániai elnökválasztás vasárnap tartott első fordulója, ám a második fordulóban két rossz jelölt közül lehet majd választani - vélekedtek az erdélyi magyar lapokban kedden közölt véleménycikkek szerzői....
München adhat otthont 2022-ben a második multisport Európa-bajnokságnak.
A történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Sikeres évet zárt a KPMG Magyarország: a tavalyinál 3,3 milliárd forinttal magasabb, 26,2 milliárd forint árbevétellel zárta a szeptemberben zárult, 2019-es üzleti évét - mondta Robert Stöllinger, a cég leköszönő vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen kedd...
Ismeretlenek felgyújtottak egy épülő menedékkérő-központot a belgiumi Bilzenben - írta a helyi sajtó kedden.
Harmadik alkalommal szervezi meg a Fair Play Napot a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért.




