Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden hivatalos Twitter-fiókján kifogásolta Washingtonnak azt az állásfoglalását, amely szerint a ciszjordániai zsidó telepek építése nem ellentétes a nemzetközi joggal.
A lengyel legfelsőbb bíróságnak kell megvizsgálnia az igazságügyi reformok keretében nemrégiben létrehozott fegyelmi kamarája függetlenségével kapcsolatos kételyeket - mondta ki kedden az Európai Bíróság.
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (Pénztárszövetség) együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona 1425 milliárd forintra rúgott az idei harmadik negyedév végén.
Új dolgokat hozhatsz létre, és fejlesztheted az életedet, ha naponta elmondod a csillagjegyednek megfelelő pozitív megerősítéseket.
Nem biztosította az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást, a vagyon értékének megőrzését az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), és a korrupciós kockázatok ellen sem volt védett az intézmény a vizsgált időszakban - közölte az Állami S...
A komatál hagyományát népszerűsítő programot hirdetett a Nemzeti Művelődési Intézet, melynek célja a közösség- és hagyományteremtés.
Két gyermek és egyikük édesanyja meghalt, kilenc szomszédjuk pedig kórházi kezelésre szorult Temesváron, miután egy magánvállalkozó növényvédelemben használatos mérget használt kártevők irtására panelházukban.
Bővült az Európai Unió autópiaca októberben.
Határozatlan időre általános sztrájkba léptek az oktatási dolgozók Horvátországban, miután 27 napja úgynevezett gördülő sztrájkot tartottak, vagyis minden nap más megyékben sztrájkoltak - írta a helyi sajtó kedden.
Doppingolással gyanúsít a román Nemzeti Doppingellenes Ügynökség három román kézilabdázót, aki tagja a Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyarokkal egy csoportban szereplő román válogatott keretének.




