Noha az elfogadott napirend értelmében 9 órakor kezdődött volna a parlament csütörtöki ülésnapja, az Országgyűlés működését, a képviselők jogállását és a házszabályt érintő, kormánypártok által kezdeményezett módosítás éjszakán átívelő vitája még ekkor...
Droglabort számoltak fel a rendőrök Csongrád megyében; négy gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vettek, és javasolták letartóztatásukat - közölte a rendőrség a honlapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX előző napi záró értékén, 43 938,90 ponton nyitott csütörtökön.
Meghalt annak a személygépkocsinak a sofőrje, amelyik egy másik autóval karambolozott a 67-es főút 57. kilométerszelvényében, Somogyaszaló külterületén - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
Nyolc magyar versenyző vesz részt a 24 éven aluli öttusázók lengyelországi Európa-bajnokságán, Drzonkówban.
A nemzetközi befektetői hangulat miatt csökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, a kockázatkerülés lesz a jellemző az Egyesült Államok és a Kína közötti feszültségek fokozódása miatt.
Meghalt a kórházban a szerdai csobánkai balesetben megsérült kislány - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.
A mikro-, kis- és középvállalkozások csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeiket technológiai modernizáció támogatására - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t....




