Születésnapi koncertet ad a Kormorán együttes az Uránia Nemzeti Filmszínházban december 16-án.
Megváltoztatta a kormányzati álláshelyekkel, illetményekkel kapcsolatos szabályokat és lehetővé tette a parlament, hogy a minisztériumok közös hivatalt hozzanak létre.
Januártól létrejön a Nemzeti Filmintézet (NFI), amely az eddigi gyakorlattól eltérően egyaránt támogatja majd a televízióba és a moziba szánt filmeket.
Mások mellett a DJ Mag éllovasai, a Dimitri Vegas és Like Mike duó, Martin Garrix és Kygo is fellép a jövő évi Balaton Soundon 2020. július 8-12. között Zamárdiban - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Öngyilkosságot követett el az a férfi, aki kedd reggel az ostravai egyetemi kórházban megölt hat embert - értesült a cseh közszolgálati televízió.
Jelöletlen, kamerákkal felszerelt autókkal ellenőrzi december 23-áig a budapesti forgalmat a rendőrség - olvasható az Országos Balesetmegelőzési Bizottság honlapjára kedden feltett közleményben.
Készen állunk arra, hogy megvédjük Magyarországot az európai uniós Általános Ügyek Tanácsának a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatásán - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter B...
Szabó Gábor akadémikust nevezték ki az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont élére, a Szegedi Tudományegyetem korábbi rektora január 1-jétől irányítja majd az intézetet - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-t....
Az Országgyűlés kedden - a kormány családvédelmi akciótervének részeként - lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.
Albánia, Koszovó és Törökország után Bosznia-Hercegovina és Horvátország is bejelentette, hogy bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke osztrák író kitüntetése elleni tiltakozásként - közölte a balkáni térség médiája kedden.




