Mínuszban kezdtek a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden nyitáskor a hétfői záróértékükhöz képest.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2019. december 31-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki.
Az Agrárminisztérium 5 törvény, 13 kormányrendelet és 67 miniszteri rendelet előkészítését, illetve megalkotását végezte el, valamint 105 előterjesztést nyújtott be a kormány elé idén - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-vel....
Emberölés miatt indított nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen, miután holtan találtak egy nőt kedden Oroszlányban - közölte a rendőrség a honlapján.
Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint London negyedszázaddal ezelőtt komoly lehetőségként felvetette Oroszország csatlakozását a NATO-hoz.
Rachel Hollivay jogosulatlan szereplése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) törölte a vasárnapi Győr-ZTE női bajnoki mérkőzés végeredményét.
A nemzetközi politikában alkalmazott erőszakos, megfélemlítő magatartást bírálta a kínai külügyminiszter kedden iráni kollégájával, Mohammad Dzsavád Zaríffal találkozva, egyértelműen a Trump-kormányzat külpolitikájára utalva, anélkül, hogy az Egyesült ...
Lőrincz Viktor lett 2019 legjobb kötöttfogású birkózója a nemzetközi szövetségnél (UWW).
A kormány számára 2020-ban is a biztonság, a magyar gazdasági növekedés megvédése és a családok támogatása lesz a legfontosabb - mondta keddi sajtótájékoztatóján Hollik István kormányszóvivő.
A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona idén mintegy 25 százalékkal, 1200 milliárd dollárral, 5900 milliárd dollárra emelkedett.




