Közösségi házat adtak át az alig 420 lakosú zempléni Nyíri községben pénteken.
Ismét a határon túli kultúráé lesz a főszerep február 13. és 15. között a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol a Határtalan Napokon a színház, a zene, a képzőművészet és az irodalom mellett az idén a film és a tánc műfaja is képviselteti magát....
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett és 13 éves csúcsra ugrott a megkezdett lakóingatlan-építések száma decemberben az Egyesült Államokban, jelezve, hogy az alacsonyabb jelzáloghitel-kamatok élénkítik az ingatlapiacot és támogatják a szélesebb gazdas...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította a bűnüldöző szerveket, hogy két héten belül állapítsák meg, kik állnak Olekszij Honcsaruk miniszterelnök, valamint a kormány és a jegybank képviselői közti beszélgetés lehallgatása mögött - hozta nyilvánosság...
Az olasz Semmítőszék megerősítette a hatósági tilalom ellenére az olasz partokon kikötött Sea-Watch 3 civil hajó kapitányával, Carola Racketével szembeni eljárás megszüntetését pénteken.
Jelentős rendőri és katonai létszámmal, illetve komoly eszközparkkal őrzik a kerítéssel nem védett határszakaszt Bács-Kiskun megyében.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be Árpád-házi Szent Margit emléknapjához kapcsolódóan vasárnap 11.00 órakor a margitszigeti domonkos kolostor romjainál - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főe...
A gyűlöletre és a gyűlölködőkre nem gyűlölettel, hanem méltósággal kell emlékezni - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a budapesti gettó felszabadulásának 75. évfordulója alkalmából tartott megemléke...
Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben novemberben havi és éves összevetésben.




