A késve fizető partnerek aránya újabb növekedést mutat a magyar vállalkozások körében a tavaly júliusi kedvező időszak után - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kedden az MTI-vel.
A koronavírus okozta világjárványra hivatkozva állatvédő szervezetek azt sürgetik, hogy végleg tiltsák be a vadon élő állatok kereskedelmét Kínában - számolt be róla a BBC News kedden.
Magyarországon minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához - mondta az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy évre eltiltottak a kutyatartástól egy zalaegerszegi testvérpárt, mert súlyosan elhanyagolták három kutyájukat, és ezzel megszegték az állatvédelmi törvény előírásait - tájékoztatta Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden a...
Egyetért a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMKE) a módosított Nemzeti alaptantervvel (Nat), mert az szerintük minőségi és érdemi javulást hozhat a magyar nyelv és irodalom tanításában.
Nem változtak a termelői árak az előző havihoz képest tavaly decemberben az euróövezetben és az Európai Unióban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált jelentése alapján.
Szerdán érkezik a számlákra a rendőrök emelt fizetése; a kormány januári döntése 56 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót érint - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ötödik World Tour-csapatként a lengyel CCC részvétele is biztossá vált az idei Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.
Elhunyt John Ridland, a Balassi Bálint emlékkarddal kitüntetett amerikai műfordító; a Kaliforniai Egyetem professzor emeritusa súlyos betegségben január 29-én, életének 87. évében halt meg Los Angelesben - tudatta kedden az MTI-vel a Balassi Kard Művés...
Kisiklott az Esztergomból Nyugati pályaudvarra tartó, Z72-es jelzésű vonat Rákosrendezőnél; a járművön utazó mintegy 150 ember közül senki sem sérült meg - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.




