A múlt évben 2268 milliárd forinttal, ezen belül decemberben 283 milliárd forinttal nőtt a háztartások portfóliójában lévő állampapír-állomány.
Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) nem szolgálja a magyar fiatalok érdekeit és nyíltan ideológiai átnevelésre íródott - közölte az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Horvátország 2023-tól a NATO-szövetségeseket kérheti fel légtere védelmének ellenőrzésére, s ezt a feladatot valószínűleg Magyarország és Olaszország látja majd el - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
Az Opus Global Nyrt. kötelező érvényű ajánlatot tett az E.On Energiakereskedelmi Kft. (EKER) 100 százalékos üzletrészére, amely az E.On Hungária Zrt. tulajdonában van - közölte az Opus a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
A lelkük mélyén milyen meglepetést szeretnének kapni a csillagjegyek?
Csehországban januárban 3,1 százalékra emelkedett a munkanélküliség a decemberi 2,9 százalék után.
Bejelentette távozását pártvezetői tisztségéből hétfőn Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - jelentették német hírportálok.
Súlyos és küszöbönálló közegészségügyi fenyegetésnek minősítette az új koronavírus okozta járványt hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) versenyújranyitással megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki - közölte az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn....
Déli háromöves tatu (Tolypeutes tricinctus), más néven matakó született a Szegedi Vadasparkban, a jövevényt egy gondozó neveli, de hamarosan a látogatók is megfigyelhetik az állatkert trópusi házában.




