A szlovák állami vasúttársaság szerint akkor lehetne visszaállítható a vonatforgalom Győr és Pozsony között, ha annak költségeit a MÁV állná.
Visszafogott kereslet, és csökkenő hozamok jellemezték az ÁKK által csütörtökre meghirdetett államkötvény aukciót.
A következő hónapokban jelentősen csökkenhet az infláció Szerbiában, így a múlt heti kamatcsökkentés után további vágásokra lehet számítani.
Nem módosított előzetes inflációs becslésén az Eurostat, azaz valóban 2,7 százalékkal emelkedtek az árak májusban az eurózónában.
A görög adósságválsággal kapcsolatos befektetői félelmek a forintot is lesiklópályára küldték csütörtökön, az euró árfolyama 268 forint fölé emelkedett a délelőtt folyamán. A dollár jegyzése 190, a svájci franké 223 forintr...
Egyre jobban tartanak a döntéshozók Svájcban is az erős franktól, amely most már a gazdasági növekedést is veszélyezteti.
A szerdán publikált makroadatok közül nem akadt egyetlen optimizmusra okot adó sem, ami bőven elegendő volt ahhoz, hogy az olaj árfolyama méretes eséssel fejezze be a napot – írja elemzésében Heitner Tamás, a Solar Capital kereskedési...
A szerdán publikált makroadatok közül nem akadt egyetlen optimizmusra okot adó sem, ami bőven elegendő volt ahhoz, hogy az olaj árfolyama méretes eséssel fejezze be a napot – írja elemzésében Heitner Tamás, a Solar Capital kereskedési...
Újabb kamatemelést jelentett be az indiai jegybank csütörtökön, és egyértelművé tette, hogy folytatja az infláció elleni küzdelmet, még akkor is, ha ezt a gazdasági növekedés megszenvedi.
Ahogy arra számítani lehetet nem nyúlt a jegybanki alapkamathoz csütörtöki ülésén a Svájci Nemzeti Bank (SNB).




